Elzarándokoltunk a Harry Potter-rajongók Mekkájába, a potteriánusok Szent Gráljához, megjártuk a Harry Potter-El Caminót. Elmentünk a London melletti Harry Potter-stúdiótúrára. És most el is meséljük.

Róbert vagyok, 45 éves, Harry Potter-rajongó. Akarok beszélni róla.

Pontosan emlékszem arra, hogyan kezdődött. Ültünk a káposztásmegyeri garzonban, a feleségem (akkor még nem a feleségem) pedig azt mondta, hogy van ez a Harry Potter című könyv (mármint a Bölcsek köve), és mindenképpen el kellene olvasnom, mert ő már igen, és nem bírta letenni sem. Erre mondok neki, hogy ugyan, hagyjál már szívem, én nem olvasok gyerekfantasyt, engem ez nem fog érdekelni. Erre ő, hogy oké, de legalább egy pár oldalt. Erre én, hogy oké. És akkor itt vágás van a filmben, aztán az a következő kép, hogy fekszem egy kihűlt kád vízben, és a Harry Potter-könyv talán negyvenedik oldalánál tartok, mert tényleg nem bírom letenni.

Így lettem én Harry Potter-rajongó. Az összes későbbi könyvet pillanatok alatt zabáltam fel. Az összes filmet a lehető leghamarabb néztük meg. Aztán amikor egy, majd két gyerekünk lett, ők is Harry Potter-rajongók lettek, a nagyobbik kiolvasta már az összes részt, a kisebbik meg jó eséllyel majd kiolvassa mindet, ha a szuper irányba haladó, kitűnő magyar iskolarendszerben megtanulja az olvasás tudományát. És persze ők is látták már a Harry Potter-mozikat (jó, a kisebbiknek még nem engedjük a hetediket, a hatodikat se nagyon akartuk, de azt valahogy kikönyörögte), mit látták: ezerszer megnézték azokat.

A Harry Potter-univerzum generációkat zabált fel cakompakk. Minderről Limpár Ildikó irodalomtudós az első Harry Potter-könyv megjelenésének huszadik évfordulóján írt tudományosan és fantasztikusan a hvg.hu Kult rovatába.

Nem véletlen az sem, hogy léteznek Harry Potter-tematikájú parkok, ahol felépítették a könyv/sorozat (nyilván, mivel theme parkok esetében vizuális műfajról beszélünk a filmek adták a kiindulási pontot) legfontosabb helyszíneit, hogy a kis- és nagykorú rajongók viszontláthassák magukat a mesékben, meg persze újra és még jobban beleélhessék magukat abba, amiben korábban már jó párszor beleálmodták magukat. Van ilyen Potter-park a floridai Orlandóban, Hollywoodban és Japánban, Osakában, melyeket a Universal épített a Warner engedélyével és vele partnerségben; az engedélyért annak idején még a Disney-vel szállt harcba.

És van egy megint másféle London közelében, Watford mellett, melyet a Potter-mozikat gyártó médiaóriás, a Warner Brothers hozott létre, s ami a floridai/orlandói/osakai parkkal ellentétben kevésbé bulis, kevésbé vidámpark, viszont olyan, mint egy egészen elképesztő méretű Harry Potter-kiállítás, melynek kiállítási darabjai a sorozatban látható eredeti látványelemek, makettek, ruhák, díszletek. Nem is olyan, hanem az.

Ez az a hely, ahol a die-hard és hardcore Harry Potter-rajongók simán sokkot kaphatnak, elalélhatnak a gyönyörűségtől – ez a létező nagy Harry Potter-túladagolás. Ez utóbbiról beszélünk most.

Ha igazán kemények lennénk, akkor persze több országot érintő Harry Potter-turnéra is indulhatnánk – a Bustle itt össze is gyűjtött egy csomó kulcshelyszínt –, de mi most megelégedtünk Londonnal és az agglomerációval.

Merthogy a Harry Potter-ámokfutás már Londonban megkezdődhet.

Ott vagy például ugye a King's Cross állomás és a 9 és 3/4-ik vágány. Ha felmegyünk a metróból, nem pont a 9-es és a 10-es vágány közt (mint a filmben), de az állomás bejáratánál egy falon, stilizált formában ott az inkriminált fal és a falba berepülő kiskocsi. Állandóan nagy sorok állnak, a gyerekek fényképeztetik magukat a természetesen a helyszínen szolgálatot teljesítő profi fotóssal, majd – hogy a szülők egyszerre kapjanak a szívükhöz és a pénztárcájukhoz – természetesen meglátogathatják a helyszín mellett létrehozott ajándékboltot, ahol megkezdődhet a Potter-csecsebecsék üzemszerű beszerzése.

De persze a Potter-univerzum jut az eszünkbe a londoni Millennium-hídnál (ezt rombolják le a halálfalók a Harry Potter és a félvér hercegben), a Parlamentnél (ahol Harry és Ron Weasley, miután nem tudnak felszállni a Roxfort Expresszre, elrepülnek az elvarázsolt autóval), a Temzénél (ami fölött éjszaka elrepülnek a Főnix Rendjének a tagjai), és persze egy-egy piros telefonfülke mellett elhaladva sem tud nem eszünkbe jutni, hogy ha most bemennénk oda, akkor valójában leliftezhetnénk a Mágiaügyi Minisztériumba.

Na, de a hab a tortán azért mégis csak a már fentebb emlegetett Harry Potter-stúdiótúra.

Az úgy kezdődik, hogy előre meg kell venni a jegyeket, helyszíni jegyvásárlás ugyanis nincsen. A túra helyszíne a Londontól nagyjából másfél órás buszútra, Watford mellett található Warner-stúdióváros (ahol egyébként folyamatosan készülnek filmek) egyik nagyon nagy pavilonja – ott található célállomásunk, aminek az a hivatalos neve, hogy Warner Brothers Studio Tour London – The Making Of Harry Potter.

A külső helyszínektől eltekintve 10 éven át itt zajlottak a Harry Potter-filmek munkálatai. A filmesek a 2010-es zárásig összegyűjtöttek és megőriztek szinte mindent, amit lehetett, az egészen kis apróságoktól, az egészen nagy díszletelemekig, több ezer dolgot. A kiállítás 2012. március 31-én nyílt meg.

A helyszínt kocsival, vonattal és busszal is meg lehet közelíteni. Mi a buszos megoldást választottuk. A természetesen Harry Potter-esre dizájnolt emeletes shuttle a Victoria vasútállomástól indul, a buszút alatt nyilvánvalóan Harry Potter-filmeket vetítenek a kiskorú utazóközönség teljes megelégedésére.

Az érkezés után az obligát sorban állást követően (melynek során már sanda pillantásokat vethetünk a stúdiótúrát lezáró úgynevezett ajándéktárgy-boltra), majd egy rövid étvágygerjesztő bevezető után egy moziterembe terelik a potteristákat, ahol egy rövid Behind The Scenes-típusú, még mindig csak az előétel előételének tekinthető kisfilmet vetítenek le. De ez még mind semmi.

Az igazi őrület akkor kezdődik, amikor a film végeztével felgördül a vászon és a rajongók szeme elé tárul a Roxfort nagytermének fala és ajtaja. Mármint az a fal, és az az ajtó. A hatás nehezen leírható. Gyerekek és felnőttek tapsolnak egyszerre, ugranak fel székeikből és szaladnak a valódi díszlet felé, amit eddig csak a mozivásznon láttak. A díszlet, mint popsztár, szólhatna a tanulmány címe. De nem szól, mert már megyünk is tovább.

A már megyünk is tovább az persze esetünkben azt jelenti, hogy – ahogy modorosan mondani szokás – innentől az egyszeri Harry Potter-függő egyik ámulatból a másikba esik és félálomban tántorogva járja végig az egészen elképesztően gazdag kiállítást. Nem is tudom, hogy jó szó-e a kiállítás. A Harry Potter-világot, mondjuk inkább így.

Végigmehetünk az Abszol úton. Láthatjuk azt a türkiz falat, ahol a Mágiaügyi Minisztérium dolgozói reggeli munkakezdéskor kiugrálnak a kályhákból. Bemehetünk a Tiltott rengetegbe, ahol üdvözölhetjük Csikócsőrt, félhetünk Aragogtól és a többi póktól, és irányíthatjuk az időjárást. Bepillanthatunk a Griffendél hálókörletébe, láthatjuk a Roxfort nagy óráját, és benézhetünk Dumbledore professzor irodájába.

Láthatunk jelmezeket, maketteket – például a kicsiben hatalmas Roxfortot, ezt használták CGI-felvételeknél – maszkokat, felvételeket és képeket arról, hogyan készültek a maszkok. Digitális felvételt arról, hogyan mozgott Dobby, a házimanó. Emblematikus Harry Potter-tárgyakat, például, hogy mást ne mondjak, az összes híres varázspálcát. Megnézhetjük a Potter-család Godric's Hollow-i házát, azt a helyet, ahol a mesében Voldemort végez Harry szüleivel, és ahol a későbbi varázsló a villám alakú sebhelyet szerzi, és a Privet Drive 4. alatti Dursley-otthont, a helyet, ahol a történet szerint Harry felnőtt, és a varázslókat szállító Knight Bust.

És így tovább, és így tovább, ami ebben az esetben nem a részletek nagyvonalú elmaszatolása, hanem egy lehetetlen hosszúságú felsorolás jótékony lerövidítése. Maradjuk annyiban, hogy a túra végül egy másik paradicsomban, a gyerekek számára a Harry Potter-gyárlátogatást megkoronázó ajándékboltban ér véget, ahol mindent, de még annál is többet – a roxforti házak pólóit, sálat, sapkát, brandingelt jegyzettömböt, mindenízű drazsét, csokibékát, sőt még időnyerőt is – vásárolhatunk jó angol fontért. A varázsvilág nagyobb dicsőségére.