Daniel Radcliffe teljesen érthető módon szeretett volna továbblépni végre a Harry Potter-filmek világán, több alkalommal is kifejtette, hogy a végére kissé besokallt a szereptől, és hogy a nézők többsége még mindig a varázslótanonc figurájával azonosítja. A színész annyira komolyan gondolta ezt az eltávolodást, hogy még egy folyamatosan fingó vízihulla szerepét is elvállalta Az ember, aki mindent tudott (Swiss Army Man) című filmben, majd az Imperiumban például fiatal FBI-ügynökként nácult be, mármint épült be a neonácik közé.

Radcliffe legutóbb egy Robinson Crusoe-történet kedvéért csúfította el magát, ami ugyan nem egy lakatlan szigeten, hanem a bolíviai esőerdőkben játszódik, a lényeg tulajdonképpen ugyanaz: az ember, A Férfi, megpróbál egyedül helytállni az érintetlen vadonban. Mikor kiszivárgott a film sztorija, a Dzsungel kapcsán többen meg is jegyezték, hogy könnyedén olyan mérföldkő lehet Radcliffe karrierjében, amilyen A visszatérő volt Leonardo DiCaprio számára. Aztán amikor kijött az első előzetes a filmhez, egyre többen érezték, hogy ebből azért nem valószínű, hogy Oscar lesz.

Az Impreriumhoz hasonlóan Greg McLean filmje, a Dzsungel is valós eseményeken alapul: az Ausztráliában élő izraeli kalandor, utazó és író, Yossi Ghinsberg a Lost in the Jungle című könyvében írta meg élete bizonyára legnagyobb, három hétig tartó pokoljárását. A húszas évei elejét taposó Ghinsberg pár év katonaság után ébredt rá, hogy még baromira nem áll készen a fiatal férfiak számára kitaposott útra, vagyis a munkavállalásra, a megállapodásra és a családi életre, ezért a nyolcvanas évek elején egy túrazsákkal nekivágott, hogy a kötelességek helyett inkább világot lásson.

Yossi – akit Daniel Radcliffe alakít a filmben – az utazásai során megismerkedett egy menő fotóssal (Alex Russell) és egy tündéri tanáremberrel (Joel Jackson), akik hozzá hasonlóan szintén a világot járják. A három fiatalemberből óriási cimbik lesznek, és már lassan a hazautat fontolgatják, amikor Yossi a bolíviai La Pazban összeszed egy fura osztrák alakot, aki a béna Machu Picchu helyett inkább az igazi ismeretlenbe, a felfedezetlen őserdőbe csábítja őt. "Ezért jöttél, nem?" – kérdezi tőle a fickó, Yossi meg szinte belebolondul, annyira menne már. Megpróbálja két új cimboráját is rábeszélni az útra, és hiába tökös legény mindkettő, ők valahogy teljes őrültségnek tartják az ötletet.

A szuperlelkes Yossi aztán összehoz egy találkozót a titokzatos osztrákkal, a kommunizmusból meg sok minden másból kiábrándult Karllal (Thomas Kretschmann), aki vitathatatlanul remekül ismeri a dzsungelt, és aki olyan meggyőzően adja elő magát, hogy végül a két kétkedő is rábólint a kalandra. Négyesben vágnak neki az útnak, ami kezdetben tényleg csak egy izgalmas kihívásokkal teli bulinak tűnik, például amíg az egyik bennszülött törzs vendégszeretetét élvezik, annyira idillinek tűnik minden, hogy a néző szinte csomagolna is, és követné a példájukat. Karl egy ponton ki is fejti, hogy ezek az emberek csak látszólag élnek a kőkorban, valójában sokkal bölcsebbek nálunk. Nekik kicsit sem hiányzik az az őrület, amiben mi töltjük a mindennapjainkat: a kibaszott internet, rohanás, karrier, meg Instagram, amiket hajlamosak vagyunk kissé(?) túlértékelni.

Ez a rácsodálkozó boldogság azonban nem tarthat örökké, az erőltetett menet és az érintetlen világ kihívásai hamar letörlik a mosolyt még az erejük teljében lévő, nem elkényelmesedett fiatalemberek arcáról is.

"Tökéletes itt az egyensúly. A gond velünk van. Itt mi a rák vagyunk" - mondja Karl, mielőtt a legvadabb vadon előbb széjjelmorzsolja, majd felaprózza a csapatot,  Radcliffe karaktere, Yossi pedig egyedül találja magát a dzsungel közepén, reménytelenül messze mindentől. A film legnagyobb kérdése innentől az lesz, hogyan éli túl ezt a rémesen alakult dzsungeltúrát tökéletesen magára utalva, anélkül, hogy bármit is tudna azokról, akiket az út alatt elhagyott. Yossi dolgát tovább nehezíti, hogy se sátra, se fegyvere nincsen, ráadásul vészesen közeleg az esős évszak, az átnedvesedett bakancsban a lába pedig szép lassan rohadásnak indul.

A közel kétórás szenvedéstörténet egyre mélyebbre és mélyebbre húzza Radcliffe figuráját, akinek a napról napra kilátástalanabb szituáció és a totális kimerültség mindenféle hallucinácókat szül a fejében. Radcliffe közel hét kilót adott le a szerep kedvéért, a barátnője, a szintén színész Erin Darke (akivel az Öld meg kedveseid forgatásán ismerkedett meg) állítólag borzasztóan aggódott miatta. A forgatások ideje alatt, a súlyos koplalás miatt, a sajtóban még egy cikk is megjelent arról, hogy a színész pocsék bőrben van. Radcliffe egy interjú során aztán elmondta, hogy rohadtul nem egészséges, amit csinált, és nem is ajánlja senkinek sem.

Az igazi Yossi Ghinsberget, aki idén 58 éves, mindenesetre rettenetesen meghatotta, hogy Radcliffe ilyen lelkiismeretesen és ennyire kemény munkával próbált ráhangolódni a fiatalkori énjére: a felkészülés során ugyanazokat a zenéket hallgatta és ugyanazokat a könyveket olvasta, mint ő, sőt, még a románnal fűszerezett izraeli akcentusát is megpróbálta elsajátítani, bár ebből a magyar szinkronnal nyilván semmit nem fogunk érzékelni.

Radcliffe pedig a Dzsungelben tényleg mélyre megy, az idei év egyik leggyomorforgatóbb mozis jelenete szinte biztosan az övé: a film egy pontján egy ocsmány parazitát koszos kézzel, egy zsebkés segítségével operál ki a homlokán kinőtt gusztustalan kelésből. És a valóság még ennél is riasztóbb: az igazi Yossi Ghinsberg valójában 14 ilyen élősdit távolított el a fejéből a bolíviai őserdőben. Az ABC-nek azt mondta, hogy fogalma sem volt arról, hogy mi van a bőre alatt, csak azt tudta, hogy rohadtul fáj, ezért esett magának a késével, és ő maga is elsápadt, amikor először megpillantotta, hogy mit bányászott ki magából. Szerencsére a filmben csak egy ilyet kell végignézni. Sőt, szerencsére a Dzsungelt is elég csak egyszer megnéznünk. Nem azért, mert rossz lenne, hanem mert szinte semmi újat nem tesz hozzá a műfajhoz.