Gertie Konder naplójából tudjuk, hogy a kvaffot már a kezdet kezdetén bőrből készítették. A négy kviddicslabda közül ez az egyetlen, amit eredetileg nem bűvöltek meg. Egyszerű, varrott bőrlabda volt; gyakran füllel is ellátták az egykezes dobás megkönnyítése céljából, egyes régi kvaffokon pedig lyukak találhatók az ujjak számára. A markolássegítő bűbájok 1875-ös felfedezése azonban feleslegessé tette a fület és a lyukakat, mivel a bűbájozott bőr azok nélkül is biztos fogást nyújt a hajtónak.

A modern kvaff 30 cm átmérőjű, felülete varratmentes. Skarlátpirosra először 1711 telén, egy szakadó esőben lejátszott mérkőzés után színezték. Az esőben ugyanis szinte képtelenség volt megtalálni a labdát, valahányszor az a sáros talajra hullott. A hajtókat az is egyre jobban bosszantotta, hogy minden egyes elrontott átadás után le kell szállniuk a földre a kvaffért. Nem sokkal a labda színének megváltoztatása után Daisy Pennifold boszorkány azzal az ötlettel állt elő, hogy célzott bűbájt alkalmazva befolyásolják a kvaff zuhanási sebességét - azaz érjék el, hogy az elejtett labda olyan lassan ereszkedjen a talaj felé, mintha vízben süllyedne -, lehetővé téve, hogy a hajtók még a levegőben elkapják. A kviddicsben ma is a "Pennifold-kvaff"-ot használjuk.

Aki már olvasta az utolsó kötetet az sejtheti, hogy mi is lehet a legfontosabb tulajdonsága. A "Albus Dumbledore végrendelete" című fejezetben, Rufus Scrimgeour adja át a három jó barátra hagyott tárgyakat. Ron Weasley, Dumbledore saját készítésű tárgyát, az önoltót, Hermione Granger, egy régi mesekönyvet, a Bogar bárd meséit, és Harry Potter, meglepő módon azt a cikeszt kapja meg, amit első éves korában, az első meccsén, majdnem lenyel.

"  - Harry James Potterre - olvasta hangosan, s Harry gyomra görcsbe rándult a hirtelen izgalomtól - azt a cikeszt hagyom, amit első roxforti kviddicsmérkőzésén elkapott. Emlékeztesse rá, hogy a kitartás és az ügyesség elnyeri méltó jutalmát.
   Mikor Scrimgeour előhúzta az erszényből a szárnyát bágyadtan rezegtető, diónyi aranylabdácskát, Harryn bármennyire küzdött ellene, mélységes csalódottság lett úrrá.
   - Miért hagyta rád Dumbledore ezt a cikeszt? - kérdezte Scrimgeour.
   - Fogalmam sincs - felelte őszintén Harry. - Gondolom, azért, amit a végrendeletben leírt... Hogy emlékeztessen rá, mire jó a kitartás meg a nemtudommi.
   - Tehát úgy véled, ez afféle jelképes emlék, semmi több?
   - Igen. Mi más lehetne?
   - Most én kérdezek. - Scrimgeour egy kicsit közelebb húzta karosszékét a kanapéhoz. Időközben a kertre is leszállt az este. Az ablakon át nézve a lakodalmas sátor derengő fehér kísértet módjára tornyosult a sövény fölé.
   - Úgy vettem észre, a születésnapi tortád is cikesz alakú - mondta Scrimgeour. - Miért?
   Hermione sötéten felnevetett.
   - Biztos nem azért, mert Harry remek fogó, az túl egyszerű lenne! Dumbledore nyilván titkos üzenetet rejtett a cukormázba!
   - A cukormáz semmit sem rejt, ebben biztos vagyok - felelte higgadtan Scrimgeour. - Ellenben a cikesz kimondottan alkalmas egy kis méretű tárgy elrejtésére. Tudod miért, igaz?
   Harry a fejét rázta. Hermione viszont erre is felelt - Harry gyanúja szerint azért, mert az iskolában kényszeres reflexszé vált benne, hogy ha kérdést hall, megadja rá a helyes választ.
   - Azért, mert a cikeszek testemlék-őrzők.
   - Micsoda? - hüledezett a két fiú. Mindeddig abban a hitben éltek, hogy Hermionénak gőze sincs a kviddicsről.
   - Úgy van - bólintott Scrimgeour. - A cikeszt a felbocsátása előtt senki nem érinti meg puszta kézzel. Még a készítője is kesztyűben dolgozik. A labda olyan bűbájt hordoz, amely képessé teszi annak a személynek az azonosítására, aki először megfogta - vitás esetekben így bizonyítékkal tud szolgálni. Ez a cikesz - Scrimgeour felmutatta az aranylabdácskát - emlékszik az érintésedre, Potter. Lehetségesnek tartom, hogy Dumbledore, akiről, ha minden jót nem is, azt el lehet mondani, hogy kiváló varázsló volt, úgy bűvölte meg a cikeszt, hogy csak a te kezedben nyíljon ki.
   Harrynek a torkában dobogott a szíve. Biztos volt benne, hogy Scrimgeour következtetése helyes. Mit tehetne, hogy ne kelljen a miniszter jelenlétében megfogni a cikeszt?
   - Hallgatsz? - nézett rá Scrimgeour. - Talán bizony tudod, mi van a cikeszben?
   - Nem - felelte Harry, még mindig azon töprengve, milyen trükkel vehetné kézbe a cikeszt anélkül, hogy hozzáérne. Ha rendesen megtanulta volna a legilimenciát, most ötletet kereshetne Hermione fejében - szinte hallotta, hogyan zakatolnak a lány agyának fogaskerekei.
   - Fogd meg! - szólította fel higgadtan Scrimgeour.
   Harry a miniszter sárga szemébe nézett; azt látta benne, hogy nincs választása, engedelmeskednie kell. Kinyújtotta a kezét, Scrimgeour pedig előrehajolt, és lassan, óvatosan Harry tenyerére helyezte a cikeszt.
   Nem történt semmi. Mikor Harry markába zárta az aranylabdát, az még egyszer megrebbentette fáradt szárnyait, majd mozdulatlanná vált. Scrimgeour, Ron és Hermione ennek ellenére meredten nézték azt, ami kilátszott belőle Harry ujjai között, mintha még mindig remélnék, hogy történik vele valami.
   - Hát ez látványos volt - szólt gúnyosan Harry. Két barátja elnevette magát. "

(Részlet: Harry Potter és a Halál Ereklyéi -- Albus Dumbledore végrendelete)